Napivicc.hu
Tavaly év végén elhatároztuk a csajokkal, hogy utolsó héten kimegyünk egyik délután a kollégiumból felfedezni az új EU-s játszótereket. Megérkeztünk a játszótérre és éltük a második gyerekkorunkat tízenhét éves fejjel. Én beleültem egy forgó székbe, először tetszett a dolog, majd amikor beindult a forgás, már nem tudtam fékezni sem, és kezem-lábam égnek állt. Kiabáltam, hogy - Valaki segítsen már, állítsátok már meg ezt a szart, mindjárt elokádom magam! - Teszem hozzá, a játszótéren kb. 20 ember volt, abból a fele felnőtt. Két barátnőm a háttérben szakadt a röhögéstől, másik aki mellettem állt, úgy röhögött, hogy még segíteni sem tudott, de egyszer csak elkaptam a kezét és megállt a forgó. Nagy nehezen kimásztam belőle, két lépés után összecsuklottam, úgy remegtem és szédültem még vagy fél óráig. Barátnőim értesítettek, hogy mindenki az egész játszótéren a térdét csapkodva sírt a röhögéstől, még az öt éves gyerekek is.
Vicc beküldve: 2008.05.22. |
|
Minősítsd a viccet!
Köszönjük a minősítést.
|
Hisztérikus hangon telefonál egy nő a rendőrségre
- Úristen! Kirabolták az autómat! Elvitték a rádiót, a kormánykereket, mindent! A rohadékok a pedálokat sem kímélték!
- Nyugodjon meg asszonyom, egyik járőrünket mindjárt odaküldöm!
Két perc múlva a járőr jelent
- Negatív. A hölgy véletlenül a hátsó ülésre szállt be.
- Úristen! Kirabolták az autómat! Elvitték a rádiót, a kormánykereket, mindent! A rohadékok a pedálokat sem kímélték!
- Nyugodjon meg asszonyom, egyik járőrünket mindjárt odaküldöm!
Két perc múlva a járőr jelent
- Negatív. A hölgy véletlenül a hátsó ülésre szállt be.
Vicc beküldve: 2013.01.31. |
|
Minősítsd a viccet!
Köszönjük a minősítést.
|