Napivicc.hu
1. Az elterelések miatt a munkások sem tudnak a helyszínre jutni, ezért közülük sokan unalmukban a kerülő utakon kezdenek dolgozni.
2. Mivel a gázvezetékek közelében tilos a dohányzás, ezért egy cigarettaszünet fél óráig tart.
3. A régészek minden nap találnak egy kivitelezőt, aki közbeszerzés nélkül, nyílt borítékos, zárt meghívásos, pályázatos vagy éppen baráti alapon kezdte meg a felújítást, aztán ottfelejtették.
4. Az ünnepélyes átadások, állófogadások és sajtótájékoztatók miatt állandóan le vannak zárva a munkaterületek.
5. Az építéskor a fővárosban figyelembe kell venni, hogy az egyes főpolgármester jelöltek választási ígéreteinek megfelelően egy, kettő vagy három metró fog haladni az út alatt, autópályánál pedig azt, hogy melyik az a három irány, amelybe másnap folytatódhat az építés.
6. Nem lehet a munkagödörben a hetes buszra várakozóktól hozzáférni a szerszámokhoz.
7. Ha csak egyszerűen a lapátra támaszkodunk, négyből négyszer nem megy bele a földbe.
8. Nehéz a légkalapácsolásra kiválasztani azt a napi négy órát, amikor az összes környéken lakót egyszerre zavarja

Vicc beküldve: 2008.05.22. |
|
Minősítsd a viccet!
Köszönjük a minősítést.
|
Egy skót sorra próbálja a sajtokat a boltban. Végre az egyik ízlik neki.
Megkérdezi az eladó:
-Mennyit szeretne?
-Csak egy pici kockát, az egérfogóba kell.

Vicc beküldve: 2011.05.31. |
|
Minősítsd a viccet!
Köszönjük a minősítést.
|